Új blog!

Sziasztok!

Nem tudom, hogy nézi-e ezt még valaki, de ha igen, akkor szeretném megosztani veletek, hogy egy új blogot kezdtem. 

Szintén fanfiction, szintén a One Direction-ről, azonban teljesen más sztori. Aki elkezdte régebben a Peazer's World-öt gondolom meglepetten tapasztalja, hogy annak a "helyére" csinálom az új blogot. De nem folytatom azt, vagyis nem teljesen. A szereplőket körülbelül meghagytam; volt olyan akit kicseréltem, volt akit kiírtam. A sztori viszont teljesen új, tehát nem a kocsmás-dolgot folytattam. 

Remélem ezt látjátok és elkezditek olvasni ezt is. 

xx Panna

Chapter forty-eight, epilouge

Sziasztok!

Fuh... Nem tudom hol kezdjem. Ez az utolsó rész. Nagyon furcsa, hogy többet ide nem fogok írni és hogy egy történetet befejeztem. Nem akarok túl nyálas dolgokat írni, de mindent köszönök nektek :) Nélkületek nem jutottam volna eddig és tudom, hogy vannak ennél olvasottabb blogok is, de én annak is örülök, hogy ti vagytok nekem :) Remélem a jövőbeni írásaimat is figyelemmel kíséritek :) Még egyszer köszönök mindent <3 #szeretemazolvasóimat

Ja és itt ez a két szám (zene1,  zene2) ezeket hallgassátok hozzá és ha vége kezdjétek újra :)

Jó olvasást így utoljára itt xx

Chapter forty-eight, epilouge

* Balogh Szabina *

- Hol van Annie? -kérdeztem idegesen az étterembe, ahova mindenki hivatalos volt.

- Szerintem nem fog eljönni... -mondta Louis.

- Nem csodálom... Ilyenkor bezzeg nem nagy a szája. -szólalt meg Harry is.

- Együnk inkább! -ajánlotta fel Liam.

A vacsora után Harry, Niall, Lottie, Louis és Luca elmentek bulizni, mi a többiekkel inkább kipihentük magunkat, ezért visszasétáltunk a hotelba.

- Szerintetek mi lehet vele? -kérdezte Cass.

- Kivel? -értetlenkedtem.

- Annie-vel. Ez most más, mint amikor eddig kiborult...

- Semmi. Csak azt akarja, hogy mindenki vele foglalkozzon. -forgattam a szemem.

- Én azért megnézem mi van vele, ha visszaértünk.

***

- Szi-a... Gye-gyere be a Flower kórházba... A-annie... -sírtam a telefonba.

- Mi-mi van vele? -kérdezte Harold idegesen.

- Csak gyere. -mondtam, majd bontottam is a vonalat.

A mentősök épp rakták be a kocsiba, mikor megkérdezték ki utazik vele, mire egyből felpattantam mellé és már mentünk is. Pislogott, sírt és akadozva vette a levegőt. Nem értette miért csinálta ezt, aztán megszólalt.

- A szekrény 3. fiókja. -suttogta.

- Mi van ott? 

- Ne haragudjatok. -mondta, majd egy hatalmas könnycsepp gördült le az arcán.

Lecsukta szemét. Örökre. A gépek elkezdtek csipogni, és az egyik mentős megpróbálta újraéleszteni, de nem tudta. Meghalt. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy soha többé nem látom a mosolyát, a szemét, amikor kiabál. Semmit. És az egész miattam van. Ha én nem ordítok vele most még élne...

* Harry Styles *

Mikor közölték, hogy meghalt életem legrosszabb pillanata volt. Üvöltöttem, sírtam és meg akartam menteni, de már késő volt. Akkor kellett volna, mikor mindennek elmondtam. Csak egy kicsit kellett volna visszafogni magam... És mi volt az utolsó szó amit mondtam neki? Hogy pusztuljon meg... 

* 1 hónappal később*

- Ezt neked írta. Nem tudtam mikor odaadni. -nyújtott egy borítékot Szabina.

"Kedves Harry!

Mikor ezt olvasod, valószínűleg már elvéreztem. Gondolom azt kérdezed miért? Ez egyszerű. Mindig is különböztem tőletek. Mindig mások voltatok. Aztán mikor egyre jobban megismertelek teljesen elfeledtem ezt az énem. És mikor eltaszítottál megint előjött. Félelmetes mikre nem képes az ember. Én nem a figyelemért tettem. Azért csináltam, mert nem tudtam tovább tettetni, hogy jól vagyok, hogy nincs semmi baj. Te voltál az egyetlen ebben az elcseszett világban, ami még örömet okozott, de már te sem vagy nekem. Minek éljek, ha nincs semmi amit élveznék? Ha a barátaim utálnak? Amikor a penge végig siklik az ember kezén és kicsordul a vére olyan, mintha megtisztulna, de nekem nem elég csak egyszer. Annyi bűnöm van, hogy felesleges cipelni a terhet. Jó életet akarok neked. Nem akarom, hogy egy ilyen elbaszott lányra pazarold az idődet, mint én. Kérlek. Vigyázz magadra és sose felejtsd el; Szeretlek örökkön-örökké.

xx Annie"

Epilouge

* 10 évvel később *

- Papa, papa! Ez mi? -tartotta a kislány kezében A levelet.

- Ez az indok, amiért Annie-nek hívnak mondta Harold.

Sokan nem hisznek abban, hogyha valaki meghal a mennybe vagy a pokolba kerül, pedig ez így van. Én itt vagyok fent és mindent látok. Látom mekkora hibákat követtem el, mennyit szenvedtek miattam az emberek és kik voltak igazán fontosak. Mindenki éli az életét, de tudom, hogy hiányzom belőlük és ha akkor tudtam volna. milyen lesz nekik nélkülem, nem öltem volna meg magam.

Látom, amint Harry, a feleségében keres engem és ahogy a kislányát próbálja olyanná nevelni, mint amilyen én vagyok. Szabina és Louis olyan esküvőt akarnak, ami nekem is tetszett volna. Zayn, Niall és Liam az összes dalukba beleírnak egy kis részletet belőlem, Luca a családban próbálja betölteni a helyem, Cassie és Lottie pedig próbálnak feltűnés nélkül sírni miattam.

Ha tehetném most lemennék hozzájuk és megmondanám mennyire sajnálom és mennyire hiányoznak... De már késő.

Chapter forty-seven

Sziasztok!

A mai második rész és egyben a blog utolsó előtti része (plusz az epilógus). Nem akarok sokat pofázni itt, majd a következőnél xdd

Jó olvasást :)

Chapter forty-seven

* Harry Styles *

Körülbelül 10 perce kelhettem fel, de már ideges voltam... Nem találtam az alsónadrágjaimat, amit valószínűleg a balhénknak köszönhetem Annie-vel. Nem tudtam mit csinálni, át kellett mennem hozzá. Tudom, hogy utál, de ezért nem járkálhatok meztelenül...

Egy törölközőt a csípőm köré tekertem és abban próbáltam átbotorkálni a szomszéd szobába feltűnés nélkül, de hát persze, ez nem jött össze...

- Békülős szex? Grr.... -kacsintott rám Louis.

- Kabbe! -grimaszoltam egyet, s már tovább is álltam.

Kopogtam egyszer, kétszer, háromszor, de senki nem szólt. Azt hittem nincs itt, ezért bementem, de ott volt. Azaz, voltak... Zayn-nel, egymáson, póló nélkül. Ledöbbentem. A legjobb barátom képes ezt tenni velem? Meg a barátnőm? Miért?! Rengeteg érzés kavargott bennem, de jobbnak láttam, ha nem szólok semmit és csak elmentem.

Egyedül kellett, hogy legyek, különben valakit szétverek. Zayn a legjobb haverom, tudnia kéne, hogy Annie nem szabad és hogy szeretem, de nem! Őt ez nem érdekli, mert ő a macsó, a "mindenkit megdugok"-pasi...

Felvettem a tegnapi alsóm, egy gatyát meg egy fölsőt és elhúztam...

***

- Harold! Hallasz engem? -pofozgatott valaki.

- Ja, aha... Ki vagy? Hol vagyok? -dörzsölgettem a szemem.

- Luca vagyok és egy bárban vagyunk. Szerencséd, hogy megtaláltalak! Olyan részeg vagy, hogy járni nem tudsz... -húzta a száját.

- Nem. Csak voltam. Már jól vagyok... -erőltettem egy mosolyt arcomra- De mennem kell! -pattantam fel.

- Várj! Hova akarsz menni? -fogta meg a kezem.

- Van még egy elintézetlen ügyem.

Nem kérdezett többet csak követett és hallgatott. Nem ismerem, és amikor pár szót beszéltem vele, akkor is bunkó voltam, de még így is jó fej. Ennek örülök, viszont kicsit jobban lekötött abban a percben Zayn és Annie....

Fogjuk rá, hogy jól voltam. Rettenetesen szédültem és a mozgásom is elég koordinálatlan volt, de nem foglalkoztam vele, csak mentem. Felmásztam a lépcsőn és bekopogtam Zayn szobájába, de csak a zenét lehetett hallani. Tudtam, hogy ideges, akkor csinálja ezt. Berúgtam az ajtót és az ágyon ülő Malik-hez léptem.

- Harry, meg tudom magyarázni! -állt elém, de mást már nem tudott mondani, mert behúztam neki egyet.

Aztán ő visszaütött és letepert a földre. Aztán felülkerekedtem rajta és ez így ment addig, míg Louis le nem szedett róla. Már mindenki ott volt és engem szidott, de semmit sem tudtak! Senki se tudta mi történt, csak ő, én és Annie.

- Most nekem anyáztok, de ez a gyökér lefeküdt a barátnőmmel! Az a ribanc meg hagyta magát, mert miért ne? Ugye?! Te -mutattam Zayn-re- egy világi csicska vagy és mindenre rámászol, ami él és van rajta lyuk. Te -fordultam Annie-hez- meg egy nyomorék ribanc vagy, aki bárkinek szétteszi a lábát, aki híres. Pusztuljatok meg mind a ketten, engem már az sem érdekel! Remélem boldogok vagytok! -ordibáltam.

* Annie Brown *

- Most nekem anyáztok, de ez a gyökér lefeküdt a barátnőmmel! Az a ribanc meg hagyta magát, mert miért ne? Ugye?! Te -mutatott Zayn-re- egy világi csicska vagy és mindenre rámászol, ami él és van rajta lyuk. Te -szólt most hozzám- meg egy nyomorék ribanc vagy, aki bárkinek szétteszi a lábát, aki híres. Puszutljatok meg mind a ketten, engem már az sem érdekel! Remélem boldogok vagytok! -ordibálta.

Nem tudtam megmozdulni és válaszolni se. Oké, hogy részeg volt, de akkor a legőszintébbek az emberek. Hiba volt ez Zayn-nel, de nem vagyok Harold barátnője, semmi köze nincs hozzám. Ő megcsalhat én meg nem?! Ezeket tudván is rosszul esett amit mondott... Éreztem, hogy hamarosan kibuggyannak a könnyek szememből, ezért elfutottam. Berohantam a szobámba és az ágyra feküdtem. Sírtam, bömböltem, zokogtam. Tudtam, hogy szeret, én is szeretem, de elástam magam a szemében...

- Annabella! Te normális vagy?! -rontott be a szobámba Szabina, Luca és a srácok.

- Hagyj, kérlek... -nyöszörögtem élettelenül.

- Mi az hogy hagyjunk?! Persze, amikor Zayn jött nem mondtad ezt! Igaza van Harry-nek, egy ribanc vagy! Hogy képzelted, hogy a legjobb barátnőd pasijával, aki nem mellesleg a te pasid legjobb haverja? Egy szerencsétlen vagy, vágod? -üvöltözött velem tovább.

- Nem! Kurvára nem értesz semmit! Harold nem a pasim, és Zayn se Cassié! Miért ne feküdhetnék le vele? Semmi közötök hozzá! -keltem ki magamból, mire mindenki megindult a szobámból, kivéve Louis-t- Na? Mi van?! Te is szeretnél még belém rúgni? Csak rajta!

- Nem, de tudnod kell, hogy csalódtam benned... -nézett mélyen szemembe, majd kiment.

Elegem volt. Mindenkiből! Harry utál, Zayn utál, a barátaim utálnak, sőt még az unokatestvérem is... Igen, tényleg hiba volt, de senki nem tudja Ő mit tett velem. Senki nem tudja milyen érzés ez, hogy az egész világ ellened fordul és teljesen egyedül vagy. Egyedül kell legyőznöd a problémákat és a belső démonjaidat. Senki nem érti ezt meg. És ezt ők nem is fogják... Mindig is más voltam. Soha nem gondolták volna, hogy ezt teszem, amit tenni fogok. Soha nem gondoltak bele mennyire fáj nekem az, amit a fejemhez vágnak. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, és nagyobbnál-nagyobb hibákat követek el, de mégis. Ők a barátaim és tudniuk kéne, vagy ha nem is tudják meg kéne kérdezniük; mit miért teszek. De már késő.

Chapter forty-six

Sziasztok!

Ezennel lezárom a szavazást! Többségben voltak azok, akik a "Vasárnapig legyen meg az összes rész"-re szavaztak. Igazából kicsit félek kijelenteni, hogy meg lesz az összes rész, tekintve, hogy holnap 3-kor már a kollégium előtt kell állnom és be kell költöznöm, 6-kor pedig évnyitó, de igyekszem. Köszönöm, hogy szavaztatok :)

Jó olvasást xx

Chapter forty-six

* Zayn Malik *

Miután Louis távozott a szobámból megpróbáltam átértékelni a helyzetet. Végül is, ha korán születik gyerekem el tudok menni vele focizni, meg futkározhatnék vele és visszakaphatnám Cassandra-t. Igen, ezek jó dolgok, viszont mindketten nyúzottak leszünk, éjjelente fel kell kelnünk és én a karrierem mellett nem tudom ezt csinálni...

Még egy kicsit gondolkodtam ezen a baba-témán, majd úgy határoztam, hogy ezt Cassie-vel kéne megvitatnom. Átsiettem a szobájába, de őt nem találtam sehol. Megnéztem a lakosztály minden egyes helységében, de sehol nem volt, aztán mikor már kezdtem feladni megérkezett. Szemei ki voltak sírva, haja kócos volt és még az eddigieknél is meggyötörtnek nézett ki... Nem értettem mi történt.

- Cas, mi van? -siettem oda hozzá.

- Gyere be a szobába... -nyögdécselt két sírógörcs között.

Óvatosan behúztam a szobába és leültettem az ágyra. Még mindig nem tudott normálisan beszélni, ezért egy pohár vizet is adtam neki. 

- Na, mi történt? -fürkésztem kíváncsian tekintetét.

- A gyerek.... 

- Mi van vele? Jól van?! -ijedtem meg.

- Elvetettem. -szólalt meg alig hallhatóan.

Nem kaptam levegőt. Nem tudtam meg szólalni. Nem tudtam mit tegyek. Igaza volt! Elküldtem azzal az indokkal, hogy nem kell a gyerek csak Ő. Most visszajött a gyerek nélkül, és küldjem el, hogy csak azzal kell?! Tudtam, hogy én vagyok a hibás, de az érzelmek eluralkodtak rajtam...

- Hogy tehetted ezt? Normális vagy?! Az egy élő ember volt, bassza meg! -ordítottam teljesen kifordulva magamból.

- Mi az, hogy hogy tehettem?! Te akartad! Az egész miattad van! Ha húztál volna gumit most nem lenne semmi baj! -kezdett rá Ő is.

- Nehogy már az egész az én hibám legyen! 

- Akkor mégis kié?

- Tudod, egész délelőtt téged kerestelek, mert meg akartam mondani, hogy vállaljuk a gyereket, mert szeretlek és bármit megtennék érted, de elszúrtad!

- Én meg azért vetettem el, hogy megmutassam téged jobban szeretlek, de lehet hogy abban a kicsiben több örömömet leltem volna, mint benned. -nézett rám komolyan.

Már nem kiabált. Tudta, hogy így sokkal jobban fájnak a szavai. Én is tudtam neki mennyire fáj, hogy elvetette a gyereket, miattam, de nem érdekelt. Meg kellett volna kérdezni, még akkor is, ha az elején azt mondtam volna, hogy csinálja... Csalódott voltam. Csalódtam Cassie-ben, csalódtam magamban és elegem volt...

Dühösen kijöttem a szobájából és egyből lementem az udvarra cigizni. A nikotin enyhítette a remegést testemben. Már a második szálat szívtam, mikor egy ismerős hang megszólalt.

- Kapok egy szálat? -mosolygott kedvesen, de amint meglátta arcomat aggódni kezdett- Jézusom, Zayn, mi történt?

- Semmi...

- Jó duma. Én is ezt szoktam mondani... -mosolyodott el halványan- Na?

- Cassie elvetette a babát...

- De ez jó! Vagyis, te nem akartad nem?! És ő hogy viseli?

- Nem jó! Hogy lenne már jó, Annie a fenébe is?! 

- Nyugi. Lesz ez még így se! Majd ha lenyugszanak a kedélyek minden rendben lesz. Lesz még egy rakat gyereked, és Cassie is jobban lesz. -próbált felvidítani.

- Tudod mit kéne? Leinni magunkat, de nagyon brutálisan!

- Nem! Azt ilyenkor nem szabad! Lehet, hogy abban a pillanatban jó, de mikor kijózanodsz, sokkal rosszabb lesz... Gyere fel a szobámba, beszélgessünk, oké? Csak ne csinálj semmi hülyeséget! -lökött játékosan oldalba.

- Oké. -mosolyodtam el.

***

Csak beszélgettünk és beszélgettünk. Hihetetlen milyen aranyos ez a lány! Régen is rengetegszer meghallgatott, de most teljesen más. Mintha csak ő értene meg. Ő is elég szar helyzetben van, de nem mutat semmit. Az egész világ ellene van, de csak mosolyog és nem foglalkozik vele, mert erős. A legerősebb ember, akit ismerek...

- Na, jobb már? -simított végig karomon.

- Igen. Köszönöm.

- Mondtam, hogyha kibeszéled magadból jobb lesz! -mondta büszkén.

- Igazad van, mint mindig! -forgattam meg szemem.

Aztán csak nevetett és egyre közelebb értek egymáshoz ajkaink és megcsókoltam... Teljesen máshogy csókol, mint Cas, vadabb, szenvedélyesebb. Mikor már észbe kaptam nem volt rajtam fölső. Az ő blúza is lekerült. Aztán nagy világosság lett a szobába. Az ajtó kitárult és egy meglepett, hatalmasra tágult szempárral találtuk magunkat szembe.

- Ne! Várj! -kiáltott oda neki, Annie, de ő elfutott.

Chapter forty-five

Sziasztok!

Megérkezett az új rész, gondolom feltűnt...xd Két lehetőségem van a blog befejezésével kapcsolatban, mivel még 4 rész hiányzik; 

1. A 3 nap alatt írok 4 részt és kész, vége, ennyi volt és befejeztem ezt a történetet.

2. Hetente hozom őket és egy kicsit tovább tart. 

Válaszaitokat a szavazásnál (jobbra fent) tudjátok hivatalossá tenni.

Jó olvasást xx

Chapter forty-five

* Louis Tomlinson *

Mióta eljöttünk Párizsból mindenki olyan furcsa... Annie és Harry nem beszélnek egymással és minket is kizárnak, Cassie és Zayn is összebalhézott, bár náluk legalább tudjuk miért, és Lottie-nak is valami baja van, de amilyen makacs nem avat be senkit... És így igazodjak ki a barátaimon?

Így jártam Annie-vel;

Reggel 8 óra van, természetesen még senki nincs a konyhában. Vagyis én ezt gondoltam. Annie már kint sürgött-forgott. Na jó, ez nem igaz... Csak főzött magának kávét.

- Jó reggelt, csajszi! -üdvözöltem kedvesen.

- Szia! -mondta alig hallhatóan.

- Figyelj, An! Most csak ketten vagyunk, légyszíves avass be; mi történt?!

- Louis, ez... ez... komplikált...

- Nem érdekel! A legjobb barátom nem beszél SENKIVEL! És a lány, akivel életében először felhőtlenül boldog volt összeroskadt. Szerinted érdekel engem milyen bonyolult?! 

- Jó, nyugi! -csitítgatott.

- Na, mondd el!

- A Mila-s ügy nem kamu volt. 

- Ezen akadtál így ki? Mert smároltak egy buliban, kicsit illuminált állapotban? -nevettem fel megkönnyebbülve.

- Nem! Azon akadtam ki, hogy lefeküdtek és hogy Harry annyira gerinctelen volt, hogy nem mondta el!

- Bevarrta Mila Kunist? Ezért normális esetbe lepacsiznék vele! -lepődtem meg.

- Köszi az együttérzést....

- Megbocsájtasz neki?

- Nem.

- Miért? Ez nem olyan nagy ügy és tudod milyen...

- Lehet, de nem bírom elviselni ha hazudnak nekem, főleg nem az a személy, akiben mindennél jobban megbíztam és becsültem. Tudod milyen érzés életed szerelmében csalódni?! Nem hiszem. Elenorral sosem passzoltatok igazán, Szabina viszont mindent megtesz azért, hogy neked jó legyen. Ezzel ellentétben Harold egy önimádó majom, aki csak saját magával képes törődni! És tudod mit?! Nem érdekel! Sokkal jobb lesz nekem nélküle! És én se fogok a nyakán lógni folyton! 

- Ezt te sem gondolhatod komolyan!

- De igen! És tudod mit gondolok még komolyabban?! 

- Mit?

- Hogy Harry Styles volt életem legnagyobb hibája. -mondta, egész halkan, majd egy könnycsepp gördült végig arcán és elment...

Így jártam Lottie-val;

Miután Annie elmondta mi újság vele, felbátorodtam és elhatároztam, hogy mindenkiből kiszedem mi nyomja a lelkét és érzelmi szemeteskukának állok. 

Bekopogtam Lottie-hoz, de mint gondoltam még aludt. Egy kis testvéri csínytevés nem árt meg neki, gondoltam, úgyhogy ráugrottam hátára és egy párnával kezdtem el ütögetni a fejét.

- Louis! Rohadj meg! -kiabált.

- Most mondd azt, hogy nem élvezted! -vigyorogtam gonoszul.

- Nem, kurvára nem élveztem! -forgatta szemeit- Mit akarsz?

- Honnan veszed, hogy akarok valamit?

- Mert csak akkor jössz be a szobámba.

- Mi a baj hugi? -dőltem el ágyán.

- Semmi. Miért? -döbbent meg.

- Jajj, ne már! Olyan morci vagy, amióta eljöttünk Párizsból.

- Nem igaz!

- De! Ki vele!

- Jó... Emlékszel, amikor karácsonykor elhoztad a fiúkat hozzánk?

- Persze, mindenki részeg volt! -nevettem el magam.

- Ne akadj ki, de lefeküdtem Niall-el... -sütötte le szemét- Aztán nem beszéltünk és mikor eljöttem veletek a turnéra Ő segített... És megint bele szerettem... Most meg Lucával van és olyan rossz nézni őket... -nyökögte két sírás között.

Nem tudtam mit mondani. Szívem szerint szétvertem volna Niall-t, de szeretem. Olyan, mintha a testvérem lenne. És Lottie is az. Ami azt jelenti, hogy két testvérem... Fujj! Nem szóltam semmit, csak kimentem a szobából, hátha megváltozik a véleményem a folyosón (?), de nem... Viszont az említett személyekkel kerültem szembe, és hatalmas önuralom kellet, hogy ne kérdezzem meg ír barátomat, hogy Lucát is csak meg akarja-e dönteni...

Így jártam Zayn-el;

Kicsit lenyugodtam, majd tovább folytattam utam és Cassandra szobája következett. Tudtam mi baja, ezért őt ki hagytam és Zayn-hez mentem inkább, mivel fogalmam sem volt neki mi baja a gyerekkel...

- Szia Zaynee! -huppantam le ágyára.

- Hello Tomlinson! -mosolygott kedvesen.

- Beszélgessünk! -csaptam a közepébe.

- Miről? -nevette el magát.

- Miért nem akarod a gyereket?

- Louis, szeretlek, de ehhez semmi közöd...

- Nincs?! -nevettem fel kínosan- Nincs közöm ahhoz, hogy a legjobb barátom elküldte a barátnőjét azért, mert a srác gyerekét hordja szíve alatt?! Nincs közöm ahhoz, hogy látom minden egyes nap ahogy szenvedtek?! Nincs közöm ahhoz, hogy belül marcangolod magad?! Miért olyan nehéz elmondani? A legjobb barátod vagyok!

- Félek.

- Mi van? -lepődtem meg.

- Félek. Ennyi. Tudom, hogy én vagyok Zayn Malik, az erős, a macsó, aki semmitől nem fél, de ez hülyeség. Ugyan olyan ember vagyok, mint bárki más. És van aki a pókoktól fél, én meg egy gyerektől. Tönkre tenné a karrierem. A csajok nem úgy gondolnának rám, mint rátok, hanem mint egy apára. És tudom, hogy anya meg Cassie örülnének, de én nem tudom végig csinálni...

- De igen! Erre születtünk! Hogy ne haljon ki a bolygó! Nem azt mondom, hogy könnyű lesz. Mert nem lesz, rohadt nehéz lesz, de meg tudod csinálni! Cassie neked adott mindent, te meg csak játszottál vele. Lehet, hogy nem, de most úgy érzi és igaza van... 

- Nem értesz te semmit!

- Hidd el, jobban átlátom a helyzetet mint gondolnád... -mosolyogtam egyet majd kimentem.

Chapter forty-four

Sziasztok!

Szokásomhoz híven megint eltűntem, de mivel 6 részt ígértem még zárásig, meg is kapjátok. A kérdés csak az; mikor?! Amíg tart a nyár megpróbálom megírni őket, de nem ígérek semmit :/ Viszont szeptembertől kollégista leszek, tehát elég nehézkesen fogom vezetni a blogokat, de megoldom.

Azért remélem jól telik a nyaratok nélkülem is -biztos- :D jó olvasást xx

Chapter forty-four

* Annie Brown *

- Jó reggelt! -köszöntem barátomnak, mikor hazaért. 

- Szia cica! -adott puszit számra.

- Ilyen sokáig voltatok a haveroddal?

- Hát igen, aztán ott... ott aludtam nála... -mosolygott bambán.

- Öö... Oké. Csak úgy megjegyezném, hogy 10 perc múlva össze pakolva kint kéne lenni a nappaliban.

- Oh, bassza meg! -csapott az asztalra, majd beviharzott a szobába.

Mivel én már teljesen kész voltam, úgy döntöttem felnézek Twitter-re, de bár ne tettem volna! Világtrendek: "KillMilaKunis1D" "MilaKunisABitch" "Mirry". Nem teljesen értettem a helyzetet, ezért rá kellett keresnem egy pletykarovatra. Találtam is egy csodálatos oldalt, amin mindent meg lehet tudni. Ennek más esetben örültem volna, viszont így.... 

"Mila nem csak a filmvásznon hódít!

Az Óz a hatalmas premieri buliján lencsevégre kaptuk, ahogyan a 30-as éveiben járó színésznő egy kis "etyepetyére" invitálta a One Direction igencsak fiatal (19) tagját. A kis affért meg is örökítették drága fotósaink. Nem tudom kit sajnáljak jobban; Harold menedzserét vagy a barátnőjét? Esetleg Mila-t?"

- Az a rohadék! -miután elolvastam, csak ennyit tudtam kinyögni.

- Mi az An? -ült le mellém Zayn kicsit megtépázva.

Szegény srác nem értette miért vágtam földhöz a telefonomat, de mikor felpattantam, hogy berontsak Harry-hez utánam jött. Csak szedtem a lábam, hogy minél gyorsabban megértsem a helyzetet, de inkább azért, hátha meg tudja magyarázni... Igaz, a képek mindent elárultak, de lehetett fogadás vagy akármi... Bár, az se segítene a helyzeten...

- Harry, kivel is találkoztál múlt este? -léptem be szobánkba.

- Egy régi haverral, mert? 

- Férfi?

- Igen.

- És híres?

- Nem.

- Oh, értem. Akkor egy névtelen férfivel smároltál az Óz a hatalmas premierjén? -mosolyogtam angyalian, miközben belül majd' szét robbantam a dühtől.

- Hé, meg tudom magyarázni! -pattant fel a földről.

- Hallgatlak!

- Tényleg régi haver, és sokat ittam és ő mászott rám! -nyökögött össze-vissza.

- Jó duma, Styles! -nevettem fel kínosan majd ott hagytam.

Abban a pillanatban, mikor ott hagytam a szobában, tudtam hogy életem legnagyobb hibáját, s egyben utolsót is követem el... Tudtam, hogy nem jön utánam, akármennyire is szeretném. Tudtam, hogyha most elkezdek bömbölni mindenki velem foglalkozna, így maradtam a "belül meghalok, de nem mutatom ki" stratégiánál. 

3 nappal később

3 nap telt el azóta, hogy megtudtam mi történt. Nem ettem semmit, de persze mindenkinek azt mondtam, hogy igen. Nem akartam, hogy megtudják mi bajom van. Harry 89.521-szer próbált már bocsánatot kérni, de úgy teszek, mintha tudomást sem vennék róla. Így egyszerűbb... Szabina Louis-val van, Luca lespanolt Niall-el, Cassie meg csak zenét hallgat és nem beszél senkivel, a srácok meg hozzák a szokásos formájukat... vagyis a legtöbbjük. Megint előkerült régi barátom, aki már annyi fájdalmat okozott, aki a legnagyobb bajba kevert, de mégis ő az egyetlen jelenleg. Ezt a barátságot pedig a bőröm bánja, ahol átsiklik kezemen és combomon.

- Jó reggelt mézesmázam! -mosolygott tenyérbemászóan Louis, mikor reggel kiléptem a konyhába, mire csak felemeltem középső ujjam nem tetszésem jeléül (utálom, ha reggel beszélnek hozzám)- Na ez fájt! -"sértődött meg".

- Ha tudnád nekem mi minden fáj! -mosolyogtam rá szomorúan.

Nem értette miért mondom, vagyis gondolta. Mindenki gondolta, hogy valami Harry-vel történt, de senki nem tudta biztosra. Mindenkivel elhitettük, hogy nem a Mila-s sztori az oka, mert az kamu. 

- Sziasztok! -szólalt meg a rekedtes hang, amit annyira szeretek és, ami annyira meggyötörtnek hallatszott mostanában. 

- Reggelt! Szoszi! Csá! -üdvözölték a többiek.

- Styles! -bólintottam.

- Annie! -lepődött meg gesztusomon- Beszélhetünk?

- Nem.

Chapter forty-three

Sziasztok!

Hát... Fuh... Most jön az a rész, amikor bocsánatot kérek, mert nem írtam 22 napja semmit ide és elmondom miért nem. A látogatók száma eléggé megcsappant, de nem hibáztatok senkit, az én hülyeségem...  Viszont aki kitartott és még most is benéz néha, azt áldom és köszönöm neki(k)<3

A jövőről csak annyit tudok mondani, hogy;

1. Július első 2 hetében Pesten leszek, tehát nem tudok írni, aztán haza jövök és 15-19 között táborban leszek, de egy részt valószínűleg tudok hozni, majd 23-án megyek Olaszországba és majd augusztus 8-án este jövök haza. Ez azt jelenti, hogy júliusban kemény 1 részt tudok hozni...

2. Júniusban is már csak egyet tudok hozni.

3. Augusztusban minden héten hozok egyet.

Ezt azért mondom el, mert szeptember 1-én be fogom fejezni ezt a blogot és 6 rész van még zárásig. Addig a másikon szünetet tartok és szeptembertől azt fogom írni. 

Jó szórakozást xx

Chapter forty-three

* Annie Brown *

Magamra kaptam azt a lila ruhát, ami Szabinának annyira nem tetszett -szerintem nem is kövérít!-, aztán felhívtam drága unokatestvérem és megbeszéltük, hogy találkozunk a hotel hátsó bejáratánál.

- Szia! -köszöntem, a nekem háttal álló lánynak.

- Csá... -mormogott kedvtelenül.

- Luca! Tudom, hogy aggódsz értem, de ez csak egy szál füves cigi volt, nem kell egyből függőnek gondolni! 

- Mindig ezt mondtad! Aztán amikor az elvonókra kísértelek már egész más volt! Annie, én értem, hogy fiatal vagy és bolond és szabad, meg minden, de ne bazd el magad, könyörgöm! Ígérd meg, hogy ez volt az utolsó!

- Ígérem! 

- Azért szemmel tartalak! -mosolyodott el halványan- Hova megyünk?

- Néztem egy éttermet a belvárosban, oda! Aztán elmehetnénk bulizni! 

- Oké, de hívd fel a többieket, egyedül nem bírok veled! -lökött oldalba.

- Humoros vagy... -forgattam meg szemeim.

***

- Mindjárt itt lesznek, de Harold nem tud jönni, mert valami régi haverjával találkozik. -közöltem a híreket.

- Oké, addig hozok inni! Mit kérsz?

- Egy vodka-narancsot!

* Harry Styles *

- Igen? Tessék? Harry Styles! -vettem fel a telefonomat.

- Szia Harry! Mila vagyok!

- Úristen! Szia! Nagyon rég beszéltünk már!

- Igen... De mindegy! Hallottam, hogy itt vagytok Párizsban! Ma lesz az Óz a hatalmas! premierje és itt vagyok én is! Arra gondoltam eljöhetnél velem!

- Ö... Persze, miért ne?! Hányra menjek érted és hova?

***

Csak akkor kaptam észbe, mikor már Mila Kunis ágyában fetrengtem meztelenül, és a lány hatalmas barna szemeivel engem bámult.

- Jó reggelt! -mosolygott.

- Viszont... -nyöszörögtem.

Ennyit voltam képes kinyögni az alatt a fél óra alatt, amíg nála voltam. Lezuhanyoztam és már húztam is haza... 

Annie soha nem tudhatja meg... Nem viselné el! Nem akarom elveszíteni, hiszen szeretem, ő is szeret és nekünk együtt kell lennünk az idők végezetéig! De úgy is el jár a szám, vagy ha a paparazzik meglátták, hogy kijöttem Mila lakásából, egyből pletykálni kezdenek majd.... Fenébe is! Mindig később gondolkodom!

* Zayn Malik *

- Vetessük el! -adtam az ötletet.

- Megvesztél? Tudod milyen kockázatos? Lehet, hogy utána soha többet nem lesz gyerekem! -emelte fel hangját.

- Ne ordíts! Én megértem, hogy nem akarod az abortuszt, de én meg felnevelni nem akarom! Nem akarok minden éjjel úgy kelni, hogy ordít, nem akarok pelenkázni, nem akarom elmondani a szüleimnek! Értsd meg, nekem nem kell gyerek!

- Vagy gyerekkel együtt szeress vagy sehogy! -kelt ki magából.

- Ne csináld ezt!

- De igen!

- Akkor nem kellesz! -ordítottam el magam idegesen.